Bemutatkozás

Hamori EszterKökény-Hámori Eszter vagyok, négygyermekes anya, Pilisszentlászlón élünk. Gyermekeim születése kapcsán kezdett a gyógyítás egyre jobban érdekelni, először csak családi körben, majd hivatásként is. Először a homeopátiában találtam meg a gyógyításnak azt a módját, amely képes az embert individuálisan megragadni és az alapján gyógyítani. Később tanultam Bach-virágterápiát. Életmód tanácsadó-, és terapeuta-képzésem során megismerhettem többféle keleti gyógymódot. Pszichoterápiás képzésen is részt vettem. Ezek a képzések sok mindennel gazdagítottak és sok terápiás eszközt adtak a kezembe, mégis azt éreztem, hogy még nem találtam meg saját utamat a gyógyításban. 

17 éves voltam, amikor először találkoztam Rudolf Steiner könyveivel, amelyek által először kaptam választ azokra a kérdéseimre, amikre soha előtte. Ez annyira fontos impulzus volt számomra, hogy egy fordulóponttá vált az életemben. Ezeknek az eszméknek az életvitellé tétele és a gyógyítás: 2 külön vonalként haladt az életemben. Míg végül 31 majd 35 éves koromban megfogalmazódott bennem az igény, hogy ezt a két vonalat egyesítsem. Ez 35 éves koromban meg is valósult azáltal, hogy jelentkeztem az Antropozófus Orvosképzésre. A képzésen hamar megfogalmazódott bennem, hogy a Biográfia munka az, amiben ezt a két vonalat egyesíthetem, amivel úgy lehet az embereket segíteni, az önismeret, az önmagukra találás útján, hogy nem egy pácienst, egy beteg embert látunk, hanem egy embert, aki az életútjának egy bizonyos pontján áll, ahol különböző feladatokkal és kihívásokkal találkozik.

Nagyon intenzíven vetettem bele magam a hazai lehetőségek mellett külföldi tanfolyamok elvégzésébe is. Rövid idő alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, hogy ki, hogyan dolgozik a biográfiával és ez alapján állítottam össze saját, folyamatosan formálódó munkamódszeremet.

Kökény-Hámori Eszter, Biográfiai konzultáció | homeszter@gmail.com | 06 30 496 9848
Pilisszentlászló | Budapest 1065 Bajcsy-Zs. u. | Budapest 1122 Maros u. 20.

Copyright © 2021 Kökény-Hámori Eszter